A legenda így szól: "A távoli és elszigetelt skóciai Livet-völgyben a szeszfőzde sorsa eleve a tiltott desztilláció volt." Itt tanulta meg mesterségét alapítója, George Smith. A vámosok és katonák elől rejtőzve, dombok és bőséges források között volt ideje lassan desztillálni és tökéletesíteni a whiskyt, amely később világhírűvé vált.

1822 augusztusában IV. György király Skóciába érkezett állami látogatásra, és kérte, hogy megkóstolhassa a híres Glenlivet whiskyt - akkoriban ez "illegális dram" volt, de még ez sem állította meg a királyt. 2 évvel később, és a törvénymódosítást követően George meglátta a lehetőséget, és Elginbe ment, hogy licencet szerezzen és így lehessen a Glenlivet egyházközség első legális szeszfőzője. A 19. század 30-as éveinek végére a szeszfőzde több mint 200 gallont termelt hetente. Néhány évvel később csatlakozott hozzá az Andrew Ushers & Sons of Edinburgh társaság, mint értékesítési képviselők, akik segítettek e whisky hírnevének terjesztésében.

George Smith 1871. november 27-i halála után életművének folytatása legfiatalabb fiára, John Gordon Smithre hárult. Sok versenytárs, kétségbeesetten igyekeztek átvenni a „Glenlivet” nevet, hogy kamatoztassák annak sikerét, ám John egy kicsi, de erőteljes hárombetűs szóban talált megoldást. Keményen harcolt a jogaikért, és 1884-ben a céget "The Glenlivet"-re keresztelték át. Amikor a szesztilalom véget ért, bejelentkeztek az amerikaiak – és jobban szomjaztak a minőségi ,,single-malts“-ra, mint valaha előtte. Az egyik első nagy vásárló a Pullman Train Company volt, amely miniatűr palackokat kezdett felszolgálni útvonalain, ezzel is elősegítve a márka elterjedését az egész kontinensen.

A gyártáshoz használt víz ásványi anyagokban gazdag, és a Skót Josie's Wellből származik. Jelentősen segíti az ízek formálását a cefrézés és az erjesztés során, míg a réz desztillációs üstök specifikus magassága és szélessége megteremti ennek a whiskynek a selymes és komplex karakterét.